Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kislányom, Zselyke ma 1 éves!!!

2010.03.22

Az én drága kislányom, Zselyke ma 1 éves.

Ha számot vetnék eddigi életemmel, és felsorolnám életem leggyönyörűbb napjaimat, akkor az a nap, amikor feleségemet megismertem, majd esküvőnk napja mindenképp a sor elejére kerülne. Neki köszönhetem gyönyörű kisfiamat, Donátot, aki 2007. június 20-án született. És kislányomat, Zselykét, akivel 2009. március 22-én ajándékozott meg. Zselyke születése azonban még azért is emlékezetes marad, mivel a reggeli apás szülés után azon a napon délután képviselőjelöltként tartottam kampányzárónkat Ajkán, az időközi önkormányzati választáson, ahol átütő, 18,92 %-os eredményt értünk el. Szegedi Csanád, a rendezvény vendége, főelőadója pedig a Magyar eredetű keresztnevek teljes tára című könyv szerzője is egyben. Hiszem, hogy lányom nem véletlenül viseli ezt a gyönyörű, ősi magyar nevet. Ahogy szerencsét hozott nem csak nekem, boldog édesapának, hanem nekünk magyaroknak is már a születésekor, érzem, hogy az idei év mindannyiunk életében sorsfordító lesz. Kisfiam, kislányom és minden magyar gyermek szebb jövője köszönt ránk 2010-ben. A Jóisten áldását kérem mindannyiunknak. Isten éltesse Zselykét, a világ leggyönyörűbb kislányát, hisz nekem ő a legszebb. És Isten éltesse feleségemet, aki ott áll mögöttem mindig, a legjobb feleségként, a legjobb anyaként, sziklaszilárd támaszként a küzdelemben.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pápa

(Xénia, 2010.03.22 09:50)

Gratulálok!
A gyermekek, a családod és a személyed is példája az igaz magyar szeretetnek és elhivatottságnak.
További jó egészséget, összetartást és sok-sok szeretetet, örömteli együttlétet kívánok a Ferenczi családnak!
Köszönjük, hogy megosztottad velünk örömöd és gondolataid.

 

Profilkép